FőoldalHogyan - mikéntInternetes jelentkezésOktatókÁllami támogatásRészlet - fizetés


 

B - kategória  - Személygépkocsi vezető képzés  - 2023

Amennyiben személygépkocsi jogosítványt szeretne, jelentkeznie kell egy elméleti (tantermi-kresz) vagy egy internetes (e-learning) képzésre. Jelentkezés az autósiskola irodájába vagy az interneten is megoldható de az e-titán saját regisztrációval is megoldható.

Feltételek:

- minimum 16 és fél éves kor

- legalább alapfokú iskolai végzettség

- érvényes orvosi alkalmasság

- betöltött legalább 16 és fél éves kor

- érvényes személyazonosító okmány és lakcímkártya

Elsőként el kell végezni egy kresz tanfolyamot. A kresz tanfolyam időtartama általában kb. 2-3 hét. A tanfolyam igazolt végeztével lehet kresz-ből vizsgázni. Ha a kresz vizsga sikeres, akkor lehet elkezdeni vezetést.  A gyakorlati oktatás a gépkocsi alapvető biztonsági berendezéseinek megismerésével kezdődik, majd ezután pedig a jármű alapvető kezelését kell megtanulni. A gyakorlati órák alkalmával a kötelezően előírt feladatok gyakorlása közben a parkolási feladatokat is be kell gyakorolni. Ezekből a forgalmi vizsga alkalmával négy feladatot kell, önállóan végrehajtani. A kötelezően előírt óraszámok és kilométer levezetése után a városi vizsgával fejeződik be az oktatás.

Bármely sikertelen vizsga esetén a vizsga után a helyszínen lehet a pótvizsgára jelentkezni. A pótvizsga díja, azonos a mindenkori alap vizsga árával. Ha sikerült a forgalmi vizsga, akkor másnap a helyi okmányirodában lehet igényelni a jogosítványt. Ekkor kérik a Vöröskeresztes kártyát és az eredeti orvosi igazolást. Ha mindez megvan, akkor már csak egy fotó és pár nap múlva kap egy értesítést, hogy lehet menni a jogosítványért. A tanfolyam megnyitón a feltételekről és egyéb előírásokról, részletes írásos és szóbeli tájékoztatást kap. Az első kresz vizsgán kell bemutatni a 8-os bizonyítványt. Minden vizsgájára a személyi igazolványát, elsősegély igazolását, ha van, akkor jogosítványát, valamint az esetleges előírt orvosi feltételeit (pl: szemüveg) vigye magával, ezek hiányában, nem lehet vizsgázni. A vizsgáról késni nem lehet, illetve ilyen esetben is a következő vizsga, csak újra befizetett vizsgadíj esetén lehetséges.
A jogosítvány megszerzésének pontos folyamataáról a "Hogyan - Miként" fülön tájékozódhat részletesen.

Az elsőként szerzett nemzetközi kategóriás vezetői engedély a vizsga napjától számított két évig kezdő vezetői engedélynek minősül. "B" kategóriára érvényesített kezdő vezetői engedéllyel pótkocsi nem vontatható. ként szerzett nemzetközi kategóriás vezetői engedély a vizsga napjától számított két évig kezdő vezetői engedélynek minősül. "B" kategóriára érvényesített kezdő vezetői engedéllyel pótkocsi nem vontatható.

A kresz tanfolyamot a regisztrációs email megérkezésétől 90 napon belül el kell kezdeni, ha ez nem történik meg, akkor már csak teljesen új tanfolyammal lehet jogosítványa. A  KRESZ tanfolyam kezdetétől (az első előadás dátumától) számított 9 hónapon belül vizsgázni kell, KRESZ-ből. Ekkor még nem gond ha nem sikeres, viszont 12 hónapon belül  sikeres elméleti vizsgát is kell tenni. E határidőkön túl, elméleti vizsgára kizárólag a tanfolyam megismétlését követően lehet jelentkezni. Forgalmi vizsga a sikeres kresz vizsgától számítva 2 évig lehetséges.

A személygépkocsi "B" kategória fogalma: A 3500 kg-ot meg nem haladó megengedett legnagyobb össztömegű gépkocsi, amely vezetőn kívül legfeljebb nyolc utas szállítására tervezett és gyártott gépjármű, amely lehet személy vagy kis tehergépkocsi is. Valamint az ilyen gépjárműből és a hozzá kapcsolt a vonatkozó jogszabályban meghatározott pótkocsiból álló járműszerelvényt. Az ilyen gépkocsival "B" kategóriás, nem kezdő vezetői engedély birtokában könnyű (a forgalmi engedélyből megállapíthatóan legfeljebb 750 kg megengedett legnagyobb össztömegű) pótkocsit korlátozás nélkül szabad vontatni. Az összekapcsolt járművek megengedett legnagyobb együttes össztömege így elérheti a 4250 kg-ot. Ez a vezetői engedély a járművezető 18. életévének betöltéséig csak belföldön történő járművezetésre jogosít Még milyen jármű vezetésére jogosít? A "B" kategóriára érvényesített vezetői engedéllyel vezethető még - az orvosi érvényesség lejártát követően is de legfeljebb az engedély kiállítását követő tíz évig - a mezőgazdasági vontató és könnyű pótkocsija a segédmotoros kerékpár, a lassú jármű és pótkocsija, a kerti traktor és az állati erővel vont jármű.

 

Jó felkészülést és sikeres vizsgákat kívánunk!

Tudnivalók

Tanterv

Írásos tájékoztató

Tanpályás és
műszaki feladatok